2017. január 29., vasárnap

Igazából koriszezon

Az egy héttel ezelőtti sziporkázó napsütés helyett ma ködös, bőr alá kúszó hideg várta a Füredre érkezőket. Úgy tűnik a látványelem hiánya nem szegte kedvét a csúszni vágyóknak: a parkolók megteltek, akár egy mozgalmas nyári hétvégén – kivéve természetesen a Zákonyi sétány melletti nagy parkolót, mert annak helyén épp mélygarázst építenek. Az Esterházy strand előtti parkolóban, és a környező utcákban a szombati ebéd után úgy sorakoztak az autók, mint egy forgalmas nyári napon:


Volt, aki csak lazán korival érkezett:


De akadt olyan, aki – téli sport ide vagy oda - komplett strandfelszerelést hozott magával:


A ruhák között akadtak profik és kevésbé új darabok, csúszni mindegyikben ért:


Aki nem bízta a véletlenre, az a kori mellé szánkót is hozott:


Kutya volt fából és igazi:


Ezt a helycserét azt hiszem többen nem értettük:


Az előrejelzések szerint a következő hétre lassú felmelegedés várható, ami ideig-óráig nem tesz nagy kárt a sportolásra alkalmas jégben. Addig is érdemes kihasználni, hogy tán egyedüliként a Balaton környékén nyoma sincs a szmognak. Piruljanak az orcák, korira fel!


 

2016. szeptember 6., kedd

Vitorlát bonts!

Vártuk ezt a szeptembert. Sűrű volt a nyár, mint mindig, de most valahogy még töményebbre sikerült, el is illant gyorsan. Sok volt a program, bejelentkeztek látogatóba a barátok, és időnként még az áldott napfény elől is bújni kellett az árnyékba. Aztán jött a naptár, ami a vendégek nagy részét hazaparancsolta. Eljött a mi időnk. Csendre vágytunk. A szeles honlap jó déli szelet ígért, uccu neki!
Tihanyból startoltunk, irány Badacsony, déli meleg kanálra ott leszünk!


Fényes ez a víz, de lesz majd jobb is, az internet megírta...


Hát te mi vagy? Kajaknak vitorlás, vitorlásnak kajak.


Katajev után szabadon: Távolban egy fehér vitorla. Mi meg ültünk a lavórban, nulla szélben. De legalább csend volt.


Szervusz vízibusz, integet a kalauz. Egyedüli mozgás a kompokon kívül a Révfülöp nevű járgány. Megsimogattuk szemünkkel, hisz az 1963-ban készült, 25 méteres, arányos test jól áll a Balatonnak. Ide illő, szép darab, nem úgy, mint batár kollégái.


Nem lesz ebből ma már Badacsony... akkor legalább Földvárra szaladjunk át egy hal-ebédre. Biztató volt, hogy a cirmos cirrus felhők mellé habos cumulusok is érkeztek. Ezek ha összeállnak bandázni, abból még szél is lehet.


Hello Földvár! Meg egy kis Tihany persze. (Azért hogy érezzük: megérkeztünk a déli partra - értsd: Zamárdi hazájába - két hajóról oltári tüc-tüc-düm-düm bömbölte túl a némileg tudatmódosított legénységet.)


Déli verőfényben a parti sétány.


Modern és romantikus jól megfér egymás mellett.


A hal-ebédet hagyjuk, rémes volt: egy éves sóigényemet teljesítették egyetlen fogásban. És még csak nem is ez a délceg ifjú fogta hozzá az alapanyagot...


Szuszogás, séta a gyomorban csücsülő halra. Aztán vissza a hajóhoz. Semmi változás, továbbra is strandidő. Kikötőből ki, vízbe be, képeslapnyi körítéssel.


Alighogy visszamásztunk a fürdőzésből a felhők meggondolták magukat, összeálltak. Megindult a várva várt szívó hatásuk, ami átmozgatta a levegőt a víz fölött. A látványról nem is beszélve...


A kötelek ugyan nem szakadtak, a víz nem forrt fel alattunk, de megindult a hajó.


A mámor rövid ideig tartott, mert a felhők szétszakadtak, és megszűnt a szél. Beültünk mozizni, örülve annak a nem kevésnek, ami van.


A Balaton tanít. Diktálja a tempót. Na meg a hangerőt. Nem kell azt olyan gyorsan, olyan erőszakosan túlharsogva. Minek? Akkor nem veszed észre és nem hallod meg a nádasban zajló vidám életet. A belülről jövő hangokról nem is beszélve... Látod, milyen tiszta a víz? Ott azok a százkarú növények, mohás sziklák meg apró vízi népek a türkiz ötven árnyalatában. A kütyüt végre sikerült otthon hagyni, de biztos, hogy kell beszélni? Vagy most jó hallgatni?


Esőköpeny vissza. Jövünk hamarosan. Jó lesz ez az ősz.

2016. április 29., péntek

Jókai fővárosa

Nem vagyok világpolgár. Talán kár, hogy eddig még nem éltem a Föld különféle kultúrájú pontjain - igen, azt hiszem a kultúrák sokféleségét sajnálom csak, más nem hiányzik igazán. Persze elő lehetne húzni a "nagyszüleim a falu határát is alig hagyták el" ütőkártyát, de sok értelme nem lenne a villongásnak. Így van ez jól, és ki tudja, hogy mi vár még ránk :)

Szóval csak oda akartam kanyarodni, hogy ahova viszont elsodort a vitathatatlanul jó sors, ott ösztönösen éreztem: jobb lokálpatriótaként élni. Nem csupán azért, hogy az ember mihamarabb levetkezhesse a "gyüttment" megkülönböztető hangjelzést, hanem egyszerűen csak azért, mert attól én lettem több, jobb s tán boldogabb. 

Mindenhol élnek ugyanis azokból az emberekből, akik szeretik tudni, hogy honnét jöttek, kik járták előttük az utcákat, hol történtek sorsfordító események. Ezek közé az emberek közé könnyebb beülni, mint beállni a sorba a péknél. Abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy a lokálpatrióták nyitottak, örülnek az érdeklődésnek, míg a sorban mögöttem álló - ha alaptalanul is - szívesen hivatkozik az őneki oda-születése okán kijáró jogokra. 

Füreden jó lokálpatriótának lenni. Nem annyira a rongyosra játszott, sziruptól csöpögő, cukormázzal nyakon öntött városimázs miatt, ami a turisztikai szezonban ide vonzza az erre mit sem hederítő siseri hadat. Itt is érvényes a mondás: beszélj kevesebbet, hallgass többet. S hogy vannak meseszerű anekdoták, amiknek a valódisága jogosan ébreszt gyanakvást? Legyenek. Kellenek. Hozzá tartoznak a játékhoz, érdemes hallgatni ezeket is.

Szeretem a füredi kiadványokat. Jó szagúak, kellemesek. Ahogy a Bergmann Cukrászdában se kérdezem meg, hogy "tessék mondani: miből van, mitől ilyen finom?", úgy a helytörténeti kiadványok valóságtartalmát sem firtatom. Egyszerűen csak élvezem, hogy vannak. Nekem (is) vannak. 

Na és a Jókai Napok. 2016-ban már a huszonötödik. Kell a bablevesfőző-verseny a Koloska-völgyben. Biztos kell a protokoll is. Meg a gyermekprogramok, igen! Valahogy mégis azokat a kiadványokat várom leginkább, amik ilyenkor pottyannak ki Praznovszky Mihály sorozatszerkesztő köpönyegéből. 


A nekem kedves irodalmárt idézve:
"1857-ben Jókai első balatoni utazásával nagy szolgálatot tett Balatonfürednek. De olyan nagyot, amelynek a jövőjét még ő maga sem sejtette: Balatonfüredet beemelte a magyar irodalomtörténetbe. Sőt, a magyar, ahogyan mostanában mondják, a nemzeti köztudatba. Ahonnan az eltelt másfél évszázad alatt sem került ki, sőt, az is meggyőződésünk, soha  nem is vész ki onnan." 


A legifjabb "gyermek" ezt a címet kapta: A Jókai-kultusz fővárosa. Mi tagadás: ezt a címet nem lehet elvitatni Füredtől. "A negyedszázados jubileum kapcsán, kicsit szakítva e könyvsorozat tartalmi koncepciójával, ebből a hosszú-hosszú helyi kultusz eseménysorból szemezgetünk. Az első részben Jókai mint füredi üdülővendég tűnik fel, aki maga is hallatja a szavát bizonyos fejlesztési kérdésekben. Mondhatjuk, az első füredi 'zöld' vendég volt, hiszen rendkívül fontos neki a tisztaság, a rendezett, gondozott külső a tereken, a tó partján. Majd jön egy idézet-sorozat, melyben Écsy László fürdőigazgató veszi sorra naplójában Jókai füredi napjait, s értesül a Jókai-villa eladási szándékáról, ezzel a megható mondattal zárva az eseményeket: 'Sajnálom jó szomszédomat'. Ide vettük Krúdy szép írását, amely ezen elválás utolsó jelenetét írta le,  s ezt követi egy mai, félig-meddig füredi költő beleérzése Jókai Füredtől való elválásáról, amely amúgy életének egyik sorsfordulójává is lett." 
 
Kalandra fel, jó szemezgetést! Hogy Füredre ne csak menő legyen járni, de sikk legyen ismerni is...


2016. április 26., kedd

Nyitva van!


Azt már megbeszéltük, hogy a Balatonnál nincs jó vagy rossz időjárás. Csak időjárás van. És "Nyitva" táblák is akadnak bőven.


A kételkedőket és a programra vágyókat a Nyitott Balaton győzze meg - csak győzzék követni. A nem túl szép nevű Turisztikai Desztináció Menedzsmentek a balatoni régióban arra szövetkeztek, hogy idén is legyen tavaszi és őszi Nyitott Balaton. És lesz: éljen május elsejétől 16-ig tart a tavaszi zsongás, az őszi pörgést pedig októberre tervezik.





Sokan sokszor elmondták már, hogy a Balaton Régió nem csak a nyári, fürdőzésre alkalmas időszakban jelenthet vonzó úticélt, hanem egész évben képes olyat adni, amiért érdemes ideutazni: kerékpártúrák, gyalogtúrák, nordic walking, vízi sportok, gasztronómiai és zenés élmények, gyermekprogramok sorát állítják elénk, vagy csak egy gondtalan napfürdőzést a melengető tavaszi napfényben.






Összesen 256 programot ígérnek. Micsoda trakta, épp elég lesz választani... film, jazz, folklór, hajózás, vízi és lovas sportok, fesztivál, vásár, borok, étkek, piknik, irodalom, ismeretterjesztés, gyerekprogramok, kézművesség, opera, tánc, történelmi várjáték... nem is sorolom, mert úgyis sértődés lesz a vége. Tessék fellapozni itt: http://www.nyitottbalaton.hu/ 


Azt is írják, hogy hol érdemes aludni, ha már több napra elcsábulunk, naná, nem kell visszasietni a hétköznapokba. És aki eddig kimaradt, az még nem maradt le: bárki is szeretne szolgáltatóként csatlakozni a programhoz, az elég, ha elballag a legközelebbi szintén nem szép nevű TDM (Turisztikai Desztináció Menedzsment) irodába, és ott ebbéli szándékát kifejti. 


Aki viszont május első két hetében nem jön a Balatonra, az tényleg lemarad. Nem végleg, de őszig biztosan.

2016. április 17., vasárnap

Ki mondta, hogy csukva van?


Az ugye mindenkinek megvan, hogy „most nem megyünk a Balatonra, mert nem lesz jó idő”… 

Olyan is van, hogy a szállodavezetők és a szobakiadók vállról indítható, nagy hatótávolságú rakétákkal felfegyverkezve szólnak be a meteorológusoknak, hogy nem kéne ördögöt festeni a falra, mert akkor a foglalásokat elkezdik visszamondani az egyébként sziklaszilárd elhatározással, önként hozzájuk igyekvő népek. 

És ott van a jolly joker: „úgy sincs nyitva semmi, még egy kávét se lehet ilyenkor inni”.

Akkor most tegyünk rendet a kószán csapongó gondolatok között.

1. A Balatonnál nincs jó vagy rossz idő, csak időjárás van. Felveszünk egy pulóvert és egy szélkabátot, vagy épp ledobunk egy réteget, ami időközben feleslegessé vált. Megcsodáljuk a felesleges gondolatokkal terhelt fejünk fölött elsuhanó felhőket, és a variációk sokaságát előidéző árnyjátékukat, amit vízen és szárazföldön egyaránt bemutatnak. Hagyjuk, hogy a benzingőztől mentes, hovatovább friss szél kifújjon belőlünk minden oda nem illőt. S ha ez mind nem segít, akkor egy épphogycsak fedett helyen ücsörögve belebámulunk a szemerkélő esőbe, mivel így kicsit több esélyünk van megérteni, hogy egyébként miért is lófrálunk ezen a bolygón.

2. Aki ide akar jönni, az ne nézegessen semmiféle időjós oldalt vagy újságcikket, és ne hallja meg az elekronyos média szavát se. Ők ugyanis ritkán találják el a tutit. Azt meg pláne nem tudják megsúgni, hogy bármilyen időjárás várható, a kedvünk nem ettől lesz jobb vagy rosszabb. Aki jönni akar, az úgyis jön, aki nem, az meg úgyis megbánja, hogy nem jött.

3. Ki mondta, hogy csukva van? 







Nincs több kérdés, ugye? :)

2016. április 9., szombat

A salföldi-kőkúti Pálos kolostorrom

Pesti barátunk hozzánk, a Balaton partjára érkezve boldogan nyújtja ki magát az autóból kiszállva. Örömmel nyugtázza, hogy "te, itt még a biciklit is lassabban tekerik". 

Hasonló léptékváltást tapasztalok, amikor a Balaton-felvidék felé veszem az irányt. Megáll az idő. 


Ezt az érzést tovább lehet fokozni, és ha sikerül minden ránk aggatott kütyütől megszabadulni, akkor egészen bele lehet feledkezni abba a csodába, ami az ott élőknek teljesen hétköznapi. 

Ha nem sajnáljuk az időt (magunktól, persze, ki mástól), és hajlandóak vagyunk kitenni magunkat egy madárfüttyös, buján zöldellő erei sétának, akkor például a természet és a szakrális tér egészen különleges elegyében merülhetünk el.


Az úticél: Salföld. Igen, a kőtenger szél csiszolta kőtuskóit is kötelezően útba kell ejteni; igen, a természetvédelmi major is megér egy misét, de ezekről majd máskor bővebben. Most induljunk el egy poros földúton, ami az erdő irányába kanyarog. (Egy darabig a temető mellett elhaladó földúton autóval is mehetünk.) Amikor úgy érezzük, hogy eltévedtünk, mert már rég oda kellett volna érnünk a a kőkúti pálos kolostorhoz, akkor nyugodjunk meg: csak a gyors megoldásokhoz szokott elménk játszik velünk. Nem csak a lábunk alá nézve kövessük a piros vonallal jelzett turistautat nagyjából 2–3 kilométeren keresztül. Érdemes:


Az eredeti templom valószínűleg nem a pálos rend építészeti munkájának eredménye, hanem a szerzetesek egy már meglévő román kápolnát vettek birtokukba, amit később körülépítéssel saját igényeik szerint kibővítettek. Az újjáépített templom már a pálos rend sajátos építési stílusának jegyeit viseli: a templomépületet keletre tájolták, ehhez a kolostor északról csatlakozik.


A templom egyhajós, 21,6 m hosszú, és 7,9 m széles volt, 1475 körül késő gótikus stílusban átépítették. Ekkor került hozzá a még ma is látható, hosszú szentély. Feltehetőleg csúcsíves keresztboltozat borította. Nyolcszög alakú, a nagyvázsonyi temploméhoz hasonló hálóboltozatos mennyezetű szentélye a gótikára jellemzően a hajóval körülbelül azonos szélességű. A hajótól egy gótikus diadalív választja el.


A templomhoz északról csatlakozik a négyszögalaprajzú kolostor. Ennek csak az 1480 körüli átépített formája ismert. Az 1962-es feltárás rekonstrukciós rajzai alapján középen – nem teljes négyszögű – kerengős udvar volt, itt állt a ma is ép nagyméretű kőkút. Az épület hálótermei alatt a borospince, a hálótermek mellett déli irányban egy nagyméretű élelmiszerpince és egy kamra, a kolostor délnyugati csücskében pedig konyha és refektórium (étkező) volt.


A salföldi pálos kolostort az Atyusz nemzetségből származó kőkúti Sal család alapította 1263 előtt, majd Szent Mária Magdolna tiszteletére szentelték fel. A kolostort először Pál veszprémi püspök említi „Kőkút sancte Maria Magdelene” formában egy Boldog Özséb által készíttetett 1263-as összeírásban. Ebben IV. Orbán pápa felhatalmazására a pálos rend első kolostorait írták össze, hogy a pápaság megállapíthassa, bejegyezhető-e a remeteség szerzetesrendként. Az összeírt hét kolostor közül csak a bakonyszentjakabi találtatott rendi működésre alkalmasnak. Valószínűleg ekkor épült az eredeti román stílusú egyhajós templom, a kerengő, valamint néhány köréje telepített remetekunyhó.


A kolostor később egy 1307. július 12-i oklevél említi, melyben „Barnabás fia Kelemen a veszprémi káptalan ábrahámi jobbágya saját lelki üdvéért egy szőlőt adományoz a köveskúti remeték Szt. Mária Magdalena tiszteletére szentelt egyházának”. A káptalan hozzájárult az adományhoz, amennyiben a szőlő utáni tizedet megfizetik. Ennek ismeretében érthető meg a kolostor alá épített hatalmas borospince szerepe is.


Az 1440-es évek első felében I. Ulászló király és Erzsébet özvegy királyné hívei között ebben a térségben kemény harcok dúltak, ekkor több más kolostorral egyetemben a salföldi is elnéptelenedett. Az uzsai pálos kolostorba így ferencesek kerültek Márton pálos főperjel hozzájárulásával, sőt közölte, szívesen átengedi a ferenceseknek a szintén elhagyott kőkúti kolostort is, de arról nincs adat, valóban ferencesek költöztek-e ide. Annyi bizonyos, hogy az uzsai kolostor még 1455-ben is üresen állt, és valószínű, hogy a pártharcok lecsillapodása után a pálosok visszatértek az elhagyott kőkúti kolostorba.


1475-ben a kőkúti kolostor megújítása érdekében István bíboros búcsúengedélyt adott ki, a századfordulón pedig késő gótikus stílusban átépítették. 1487-ben a pálos rend prior-főgenerálisa a bakonyszentjakabi pálos kolostor tulajdonába engedett át egy, korábban a pálosok kezelésében lévő malmot, ahonnan a törökök hírére eltávoztak a szerzetesek. Annyi bizonyos, hogy Gyöngyösi Gergely pálos generális Inventáriumában (1520-as évek) már nem szerepelt a kőkúti monostor, vagyis ha lakták is még szerzetesek, azok nem pálosok lehettek.


Amikor a 16. századi végvári harcok elérték a Balaton-felvidéket, a kolostor már elhagyott és düledező volt. A kolostor valószínűleg az 1554. november 7-i Tihanyt és Csobáncot eredménytelenül támadó török hadjárat áldozata lett.


Az erősebb, jobban megépített templom jobban bírta a századok súlyát, míg a gyengébb anyagból készült kolostor gyorsabban pusztult, s ennek a (bizonyára) könnyebben megbontható köveit hordták el építkezésekhez, így a templom tetőtlenül is máig megmaradhatott. A megmaradt romok legnagyobb pusztulása az 1820-as évek során egy közeli juhakol építésekor következett be, ekkor a gyulakeszi Csigó család hordta el mind a templom, mind a kolostor köveit. Ez már a 20. század elején is romokban állt, ma erdészház van a helyén.


A templom falai a boltozatig állnak, a szentélyben helyenként láthatók még a bordaindítások nyomai is. A gótikus ablakok közül egy mérműves ablak áll, ezen megmaradtak részletképzések, a másik ablakból már kitört a mérmű. A kolostorszárnyakból csak részletek maradtak fent, a falak körülbelül combmagasságig állnak.


Aki ki szeretne szállni a mókusoknak szánt, nem túl kényelmes kerékből, annak itt a helye.