2014. november 26., szerda

Megint jönnek, kopogtatnak, avagy fotós a háznál

 
Az a jó a kórház utáni hazaérkezésben, hogy sokan akarnak a gyermek bölcsője fölé hajolni. De ebben is, mint mindenben a mértékletességre érdemes figyelni.

Az ugye megvan, hogy pici baba arcát-kezét nem tapogatjuk. Meg úgy általában óvjuk. De hát a kedvesebbnél drágább barátok, rokonok, ismerősök azért csak akarnák látni, miből lesz majd cserebogár.

Milyen szerencse, hogy van egy jó barát, GéGé. Nos, ő valami oknál fogva szintén látni akarta Nusit. De GéGének az a nagy előnye, hogy neki van egy kamerája is, amin keresztül más is láthatja Nusit! Juhúúú, éljünk a lehetőséggel! GéGé már akkor is kíváncsiskodott, amikor Nusi még csak pocaklakó volt:


Azt talán még nem írtam, hogy Nusi érkeztét - mint később megtudtam - egy szuperhold némileg siettette. A teleholdra én is érzékeny vagyok, ugatás helyett lesni szoktam, de azt nagyon. Szóval augusztus 8-n egy füredi mesekönyv bemutatója után János barátunkkal bandukoltunk a még nem telített borhét faházai között: délután lévén még nem taposta egymást ember, kutya és babakocsi. Egyszer csak széles mosollyal a pocakom előtt terem a kétgyermekes apuka, aki történetesen a tihanyi Ferenc Pince házigazdája, és már invitál is be bennünket egy mangalica-tepertős kenyérre a saját kis alkalmi rezidenciájukhoz. Na, ezt nem kellett kétszer mondani... kettő is lecsúszott belőle. 

Hazafelé azt éreztem, hogy nehezebb a járás, de akkor még különösebb jelentőséget nem tulajdonítottam ennek. Éjfél után viszont már igen, ugyanis Nusi egyértelműen jelezte: úron van a karjaimba.

Ezt csak azért kanyarítottam ide, mert ugyebár ha innét indult, hát ide illett elhoznom ismét. Vagyis supsz be a babahintóba, menjünk sétálni egy délutáni órán, nézzük meg a sétányt a borfaluval. GéGé is jött velünk:


Útközben Nusinak megmutattam a helyet, ahova mehet Anna-bálozni, de kategorikusan közöltem vele: én csak az elsőre viszem el - ha ugyan igényli majd -, a többire kísérőt kerítsen maga mellé.


Hazaérkezve szövetkeztünk GéGével, hogy eztán is figyel ránk a kamera mögül (is).

 
Az aranyszabályt lefektettük: egy nap csak egy audiencia van, a többit hivatalos formában, lásd: GéGé-fotón közöljük a kedvesebbnél drágább barátokkal. Így aztán megint jöttek, kopogtattak, Nusi szélesebbnél vidámabb mosolyokkal fogadta a hódolatokat, és boldogan élünk, míg meg nem unjuk azt :)


Pici Annával Lujza asszony módjára tervezünk: gyakran meglátogatnak bennünket, mindenféle híreket hordanak ide a nagyvilágból, miután mi úgy élünk füredi tuszkulánumunkban, hogy lesz vizitszobánk.


"Balatonfüreden, ahol a fürdőtelepi malommal szemközt még ma is állong ama fehér falú, régebbi nemesi kúriára is emlékeztető földszintes ház, amelyet az idegeneknek Blaháné portája néven mutatnak meg, gyakran meglátogatták a „nemzet csalogányá”-t ismerősei, akik mindenféle híreket hordtak ide a nagyvilágból, miután Blaháné úgy élt füredi tuszkulánumában, mint egy régi magyar nagyasszony. Újságot sem igen olvasott, mert hiszen már annyi mindent írtak róla az újságok, hogy valamely nevezetesebbet nemigen költhettek. Kéry Gyula – lelkes és tragikus sorsú költő – pláne könyvet is írt Blahánéról, aki körülbelül elérte mindama dicsőségeket, amelyek egy magyar színésznőt a 19. században megkoszorúzhattak. Blaháné falusi asszonyként éldegélt Füreden, tyúkokat, kakasokat nevelt meglehetősen tágas udvarán, menyecskésen felkötött fővel, piros papucsban járt-kelt házában; míg déltájban, amikor a vizitelések ideje elkövetkezne, fekete ruhát öltött, mint a régi magyar világbeli asszonyok.


Blahánénak vizitszobája volt Füreden. Ez a vizitszoba az épület bal szárnyában állott, és éppen olyan vizitszoba volt, amilyen abban az időben másfelé is feltalálható volt Zalában. Csupán családi fotográfiák, kézimunkák, falusias virágvázák, háziszövésű szőnyegek, tarka gyékények ékesítették a szobát, a közepén lepkékkel festett ernyőjű petróleumlámpás függött, jóságos muskátliszagok a levegőben és még egy zöld cserépkályha is volt a sarokban, hogy teljessé legyen a magyar milliő.

Blaháné jóban volt Jókaiékkal, amíg azok itt laktak, nem messzire a Blaháné kúriájától, ama villaszerű épületben, amelyet manapság Füred egyik legrégibb épületének mondanak; habár Laborfalvi Rózával már nem nagyon lehetett egyezni. De még nagyobb barátságot tartott a községbeli falusi úriasszonyokkal, akik vidéki szokás szerint alkonyatonkint nagykendőkben, viklerekben, kézilámpással meglátogatták a magányos Blahánét."

(Krúdy Gyula: Blaháné meséi)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése