Meseország Paloznakon

Egyszer volt, hol nem volt, a Balaton-parton és a paloznaki szőlősorokon épp egy kicsivel túl, volt egyszer két testvér, Wirtz Ágnes és Dr. Walter Katalin, s a férjeik: Wirtz Albrecht és Dr. Walter Cornelius. A két házaspár úgy határozott, hogy állami gondozott gyereknek szeretnének segíteni. Ki is doboltatták Óperencián innen és túl: „Hisszük, hogy minden gyerek mesehősnek születik, azonban ahhoz, hogy céljait elérje, a népmesék tanítása szerint meg kell találnia az aranyhajszálat, ami rejtett, még szunnyadó, belső erőforrásaihoz vezet.” Lett erre a hírre nagy sürgés-forgás, és láss csodát: a mese valósággá vált.

 

Wirtz Ágnes és Albrecht 2006-ban költözött haza Németországból azzal a feltett szándékkal, hogy szülők nélkül élő gyerekeknek szeretnének segítséget nyújtani, amit nem lehet elvenni tőlük, ami fontos része lehet a boldogulásuknak. Azt is tudták, hogy saját alapítványt szeretnének létrehozni, amit nemcsak finanszíroznak, hanem a munkában is részt vesznek. Akkoriban ismerkedtek meg a népmesék segítő erejével: a bennük rejlő bölcs tudás az élet minden pillanatában valódi segítség, útmutató, támasz és remény lehet egyszerre.

Magyarországon 21.000 gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerek él, kortársaikhoz képest többszörösen hátrányos helyzetben. Hiányzó vagy megtépázott családi kapcsolataik szellemi-testi-lelki síkon egyaránt megsebzik őket. Maguk között ”zacis” névvel illetik saját helyzetüket, és ez sokatmondó: ők ugyanis nem árvák, többségüknek élnek a szüleik, akik gyermekeikről sok esetben anyagi körülményeik miatt nem képesek gondoskodni. Gyermekotthonosnak lenni örök hátrány, hiány és bélyeg, így életesélyeik minimálisak.

2010. szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján, a Népmese napján nyílt meg Paloznakon a világ első Meseközpontja. Az alapítvány első szakmai vezetője Boldizsár Ildikó volt, aki harminc éve foglalkozik mesékkel.  2015 tavaszáig közel ötszáz gyerek járt itt.  Minden esztendőben egy-egy különleges csoportot is fogad az alapítvány: fiatal, tizenhat-tizenhét éves lányanyák voltak vendégeik, és tizenhárom olyan gyermek is érkezett, akinek az édesanyja az egri börtönben tölti büntetését. A csoport különlegességét az adta, hogy az édesanyákat is elhozták hozzájuk. Az öt asszony tíz napon át reggeltől estig együtt lehetett a gyerekeivel, akiket börtönkörülmények között legfeljebb havonta egyszer vagy még ritkábban láthat. 2015-ben nevelőszülők és nevelt gyerekek együtt érkeznek Paloznakra, hogy a mesék, a közös játék, az együtt megélt élmények segítségével erősítsék kapcsolatukat. 

Az egyik tábor végén egy huszonéves fiatal, aki korábban szavakat is alig tudott egymás mellé rakni, komplett mesét költött, pantomim-előadást tartott a többiek előtt, s azt mondta, megtalálta a gerlékben a testvéreit. Ahogyan ő fogalmazott: „többen lett”. Egy „kőkemény szélsőjobbos kamasz” pedig néhány napnyi madárházbeli ottlét után kibökte: ő azért szereti a kanárikat, mert azok sokszínűek.  

De akad másfajta történet is. Kamaszok hallgattak mesét a Babzsákosban, amikor az egyik egyébként kemény vagány, nagyszájú fiú megszólalt: „Tudjátok, miről álmodom? Hogy egyszer majd a feleségemmel és a négy gyerekemmel megállok itt a kapu előtt, és behozom a kölyköket, aztán megmutatom nekik, hogy ez az a hely, ahol azokat a szép meséket hallottam, amiket esténként nektek mesélek."

Mesélhetünk arról a lányról is, aki bár gyönyörű, magát rettenetesen csúnyának látta. Ez nem is csoda, hisz soha életében nem kapott ölelő anyai érintést, ringatást, nem suttogta neki senki, hogy te vagy a világon a legszebb, a legnagyobb kincs. A lány kövérnek látta magát, ezért könyörögni kellett neki, hogy egy-egy szelet almát megegyen. Aztán a mesék, a biztonság, a sok ölelés, a jó szó, a tánc és a dal ereje segített. Búcsúzáskor már Aphroditét, a szépség és a szerelem gyönyörű istennőjét alakította a színpadon. 

Különleges program volt a meseiskola, ahol a gyerekeket ahhoz az ősi, ösztönös létezési módhoz próbálták visszavezetni, ami a tanulás alapja: légy kíváncsi, kérdezz, figyelj. Ehhez azonban érzelmi és fizikai biztonságot kellett teremteni, amiben a gyerek figyelni tud, s kérdezni mer. Bár a gyerekek 7-13 évesek voltak, a mesenappaliban minden reggel azzal indult, hogy 11 felnőtt 11 gyereket ringatott az ölében, és napról-napra suttogták: „Kicsi szeme, kicsi szája, keretezi kerek álla, boltozata homloka, jaj de szép a kisbaba.”  

Minden táborban elhangzik a mondat: „De jó lenne, ha hazavinnél, ha te lennél az anyukám.” Ilyenkor a legedzettebb szakemberek szíve is elszorul, nehéz megszólalni. Mindössze annyit lehet mondani: „Nem lehetek az anyukád, de a barátod, a segítőd igen. Ez mindkettőnkön múlik, és azon, hogy mennyit teszünk érte.” Ezt el tudják fogadják a gyerekek, mint mindent, ami szívből jön és igaz. A gyerekek felé sugárzott érzelmi biztonság feltétele: tudás arról, hogy akárcsak a mesék hősei ők is le tudják küzdeni a kihívásokat, a nehézségeket. Érdemes élniük, mert a sors számukra is jó dolgokat tartogat.

A Meseközpontban nincsenek televíziók, nincsenek számítógépek, telefon is csak egy-egy órára esténként. A gyerekeket körülöleli a mese, a tánc, a mozgás, a mondókázás, a népi játékok, a népdalok, a kézművesség és az alkotás, sőt egy különleges mesés-filmes, mesés-színházi módszert is beépítetek a nyári szakmai programokba. 

Az alapítók úgy érezték: egy gyermek életében nem elég évente pár nap ahhoz, hogy hosszú távon is tartós változások történhessenek. A saját lakóhelyükön, a mindennapi kihívásokban, a hétköznapi élethelyzetekben is támogatni akarták őket. Mint mondják: nem egy bizonyos módszer vezet a sikerhez, hanem sok tehetséges ember, aki mind a maga legjobb benső forrásából eredő tehetségét kínálja fel. A szakmai vezetést Boldizsár Ildikótól 2014 márciusában Bajzáth Mária vette át, aki a kezdettől fogva részt vett a paloznaki munkában. Ő dolgozta ki az Aranyhajszál programot, aminek a jelszavai: több mese, több idő, több szakember, többféle módszer, folyamatos kapcsolattartás, képzett és elkötelezett önkéntesek. Mindez a gyerekek megismeréséhez vezet, egyénre szabott, és az egyes gyerekek leghatékonyabb megsegítését eredményezi. 

Az alapítvány kapcsolatban áll fővárosi és miskolci gyermekotthonokkal is. Első lépésként az ott dolgozó munkatársakat vonták be az Aranyhajszál programba: rendszeresen cserélnek tapasztalatot a Meseközpont munkatársaival, és újabb, speciálisan a gyermekotthon számára válogatott mesegyűjteményeket kapnak. Kutatások igazolják, hogy a családban élő gyerekek egyharmada sem hall meséket esténként. A Meseközpont önkéntesei bejártak a gyermekotthonokba, és kialakították az esti mesélés szertartását.

A Meseközpont Hild-díjas Paloznak határában épült. A kétszárnyú kapun belül egy hektárnyi területen állnak az épületek, van veteményes- és fűszerkert. Sok a termő gyümölcsfa; szőlő, málna, eper és ribizli is szüretelhető, amiből aztán úgynevezett barátság lekvárokat főznek együtt a gyerekek. A felső kertben fehér kövekkel kirakott patak és tavacska van.

A három nagy épület közül a Tündérkert földszintjén tágas fogadóhelység van, az emeleten a „Babzsákos”-ból szinte az egész Balaton látható: itt kényelmesen lehet játszani és beszélgetni. Az Óperenciás névre keresztelt nádtetős házban szobák vannak, összesen 28 férőhellyel, ebédlővel és konyhával. Itt van a Fabrika is: minden alkotó és kézműves tevékenység színhelye. 

A két épület között sok-sok madár csipog, csivitel, rikoltozik, búg a falak és a kerítés mögött: ez a Madárház és a Röpde. Odabent szabadon repdeső, sétálgató madarak fogadják a csendes és figyelmes látogatókat. Pintyek, nimfa- és hullámos papagájok, kanárik és gyémántgalambok, fürjek népesítik be a teret. Látható, hogyan etetik egymást, hogyan udvarolnak, védik a fészküket. Ha kellő tisztelettel, szeretettel és figyelemmel fordulunk a madarakhoz, előfordulhat, hogy a tenyerünkre, vagy a vállunkra szállnak. 

A mesemondás hagyományosan nem gyerekműfaj volt. Közösségteremtő- és megtartó erejével, a legcsodásabb tájak és történések között is a legvalóságosabb valóságba visz, és ha sűrű, sötét erdőben járnánk, akkor is reményt ad. A népmese a minket körülvevő természeti világról, az emberi közösségekről, az együttélés szabályairól ad pontos képet. Segít megválaszolni a kérdést: ki is vagyok, miért vagyok én ezen a világon? Mesehallgatás közben mindannyian végigmehetünk a hős útján.

A Paloznaki Meseközpont családok előtt is nyitva áll Pünkösdkor, és a családi mesedélutánokon. Aki nem hiszi, járjon utána!

Az írás az Északipart című magazin 2015. évi számában jelent meg.)