2017. január 29., vasárnap

Igazából koriszezon

Az egy héttel ezelőtti sziporkázó napsütés helyett ma ködös, bőr alá kúszó hideg várta a Füredre érkezőket. Úgy tűnik a látványelem hiánya nem szegte kedvét a csúszni vágyóknak: a parkolók megteltek, akár egy mozgalmas nyári hétvégén – kivéve természetesen a Zákonyi sétány melletti nagy parkolót, mert annak helyén épp mélygarázst építenek. Az Esterházy strand előtti parkolóban, és a környező utcákban a szombati ebéd után úgy sorakoztak az autók, mint egy forgalmas nyári napon:


Volt, aki csak lazán korival érkezett:


De akadt olyan, aki – téli sport ide vagy oda - komplett strandfelszerelést hozott magával:


A ruhák között akadtak profik és kevésbé új darabok, csúszni mindegyikben ért:


Aki nem bízta a véletlenre, az a kori mellé szánkót is hozott:


Kutya volt fából és igazi:


Ezt a helycserét azt hiszem többen nem értettük:


Az előrejelzések szerint a következő hétre lassú felmelegedés várható, ami ideig-óráig nem tesz nagy kárt a sportolásra alkalmas jégben. Addig is érdemes kihasználni, hogy tán egyedüliként a Balaton környékén nyoma sincs a szmognak. Piruljanak az orcák, korira fel!


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése