Tíz évünk maradt az emberi civilizáció megmentésére

 

Rendkívül nagy a baj, de még van lehetőségünk változtatni a folyamatokon, csak legyen rá elég időnk - Szathmáry Eörs evolúcióbiológus akadémikus így foglalta össze a Föld klímahelyzetét a minap Dörgicsén tartott előadásában, amit a Virágzó Dörgicse Civil Társaság szervezett. A Magyar Tudományos Akadémia Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottságának elnöke úgy fogalmazott: csak összefogással, a fiatalok aktív közreműködésével érhetők el eredmények. Egyetlen út van: az őszinte eszmecserék és viták mentén egyezségre kell jutniuk a világ döntéshozóinak, miközben mindenkinek a saját szintjén kell a lehető legtöbbet megtennie.

- Az embernek az az érzése, hogy elment a hajó.

- Jó esély van rá, hogy ez derüljön ki, méghozzá elég hamar, néhány évtizeden belül. Még nem tudjuk pontosan, mikor, azt viszont igen, hogy nincs sok időnk, és ez a legnagyobb baj. Akiknek én hiszek, azok azt mondják, hogy tíz éven belül világviszonylatban nagyon komoly intézkedéseket kellene foganatosítani, aminek én a jelét sem látom. Sokkal inkább azon gondolkodnak, hogy melyik háborút kezdjék el.

„Globális szinten egyre kevesebb ember rendelkezik a globális összvagyon egyre nagyobb hányada felett, ők a legnagyobb károsanyag-kibocsátók is egyben. Aki szegény, vagy épp háborúzik, annak pedig nem a fenntarthatóság a legfontosabb. A dubai milliomos 13 ezer kilométert repül magángépen Las Vegasba, hogy kielégítse a terhes felesége kaviár iránti sóvárgását.”

- Hogy lehet pesszimistaként optimistán cselekedni?

- Úgy, hogy az ember összeszorított foggal elgondolkodik, hogy ő mit tehet a folyamat megállítása érdekében és meg is teszi azt. Számomra ez az ismeretterjesztést jelenti, az akadémiai bizottságban pedig Magyarország fenntarthatóságához kapcsolódó kérdésekkel foglalkozunk. Letesszük a véleményünket a politikusok és az emberek elé, de az már nem rajtunk múlik, hogy mire használják.

„Szélsebesen kellene változnia a politikának is, ennek azonban nem látszanak a jelei. A kormányok időhorizontja világszerte a választási ciklusokra korlátozódik, pedig a politikusoknak is vannak gyerekeik és unokáik. Az utódok érdekükben is be kell vállalni a kényelmetlen, népszerűtlen döntéseket, hacsak nem szeretnék látni őket egy ijesztően leromlott világban tengődni. A nem pár évre választott Ferenc pápa a Laudato si című enciklikájában fejti ki nézeteit, de a dalai láma is ugyanerre figyelmeztet: egy véges rendszerben, mint a bolygónk, a növekedés nem fenntartható.”

- Vannak gyakorlati javaslatok, amikbe bele tud állni egy átlagember?

- Egészen egyszerű javaslatok is vannak, például hogy zöld területre nem építünk újat. Magyarországon sajnos ez a jellemző, a barnamezős beruházások és a régi házak felújítása helyett. Ez a csopaki ház, ahol most beszélgetünk, egykor a veszprémi Napló főszerkesztőjének a háza volt. Tőle egy német házaspár vásárolta meg, akik szépen karbantartották, de nem bíztak a magyar anyagokban, mindent Németországból hoztak a felújításokhoz. 2015-ben vettük meg mi, és külső szigeteléssel becsomagoltuk a házat. Mindenkinek tetszik, akkor tessék nekem megmagyarázni: miért nem újítják fel a régi házakat a Balaton körül?

- Máshol sem teszik.

- Pontosan. A magyar lakóépületek óriási problémája a hőszigetelés. Állandóan siránkozunk, hogy milyen drága az energia, és állítólag ezért szorulunk az oroszokra, de a házak szigetelésébe nem ruházunk be. Ez, és a zöldmezős beruházások már komoly volumen. Vagy miért engedjük szabadjára a kútfúrást? A mély kutak befertőzik a vízzáró réteg alatti, igazán értékes vizet, és attól kezdve az megszűnik ivóvíznek lenni. Nem igaz, hogy nincs tennivaló, de nem történik meg. Biden elnök azzal kampányolt, hogy leállnak a nagy olajberuházásokról, ehhez képest engedélyt adott éppen a Trump által elkezdett beruházásra. Itt tartunk, ne legyenek illúzióink.

„Tömegeket hajt az olcsó energia vágya, ami tovább pörgetné a termelést és a vásárlást, vagyis pillanatok alatt vágnánk tönkre a még meglévő bioszférát. Szöllősi-Nagy András világhírű hidrológus professzor (a füredi Modern Műtárban helyet kapó gyűjtemény társtulajdonosa) is átbillenési pontokra figyelmeztetve kongatja a vészharangot. Ezek átlépése után a beindult folyamat már nem visszafordítható. A grönlandi jég olvadása már túl is lehet ezen, vagyis hiába állítanánk meg a kibocsátást, már senki nem képes megakadályozni a további olvadást. A fényt visszaverő fehér jégfelület csökkenése újabb átbillenésekhez vezethet, ráadásul egyre gyorsabbá válik ez az ördögi kör. Vagyis létkérdés a klímaváltozás sebességének a csökkentése, ami elvileg még lehetséges.”

- A kapitalizmus megreformálására vagy egy másik gazdasági rendszerre való átállásra van javaslata bárkinek?

- Egyre inkább növekszik az a közgazdász réteg, akik a degrowth-t, a negatív növekedést, vagyis a bizonyos fokú szűkülést, visszalépést sürgetik. Ennek egyik eleme - amiről Jásdi István csopaki borász-közgazdásszal szoktunk beszélni -, hogy a reklámokat egész egyszerűen be kellene tiltani. Részben ezek juttattak bennünket oda, ahol vagyunk. Tényleg minden évben új autóra van szükség? A SAAB autógyártása azért szűnt meg, mert túl jó autókat csináltak, csak a formájuk kiment a divatból.

„Egy összeomlás fájdalmas. Elmegy az áram, a fűtés, nincs orvos, intézmény, hatóság. Számítások bizonyítják, hogy ha nem érkezik a boltokba élelem, akkor a nagyvárosokban az emberek tíz nap múlva garantáltan elkezdik gyilkolni egymást a még meglévő ennivalóért. A kapitalizmus zászlaja alatt mértéktelen kizsákmányolás zajlott, akár másik kontinensen is, és úgy tűnt, hogy korlátlan mértékben állnak rendelkezésre a nyersanyagok. Ma már tudjuk, hogy ezek tévutak, és a kapitalizmus eddig megszokott működési módján változtatni kell.”

- Lehet számítani arra, hogy valami változni fog?

- Igen, például azért, mert a döntéshozók, cégtulajdonosok gyerekei vagy az unokáik berontanak a szobába és megkérdezik, hogy „Papa, mégis mi a Jóistent csinálsz?!”. Növekszik azoknak a komoly üzletembereknek a száma, akik a saját cégükön belül megpróbálnak lépéseket tenni. Ez azonban egy lassú folyamat és viszonylag kevés embert érint, de mindenképpen el kell mozdulni, hogy ne a növekedést hajszoljuk, hanem a fenntarthatóságra koncentráljunk. Nem is fenntarthatósági, sokkal inkább fennmaradási kérdésről van szó.

„A klasszikus közgazdaságtan a versenyt isteníti, az alapjaiból pedig hiányzik az együttműködés igénye, pedig évmilliókkal ezelőtt már a Homo erectus is társadalomban, kooperatív szituációban élt. Az üzleti iskolákban máig tanított önzés rendkívül káros, mert a kooperáció ellen hat, fokozva ezzel a bajt. Nem volt még példa olyan méretű globális együttműködésre, amivel a mostani problémák leküzdhetőek lennének, nem is biztos, hogy képesek vagyunk rá, de más esélyünk egyszerűen nincs.”

- Előfordulhat, hogy ha elhibázzuk, akkor az emberi faj kihal?

- Nem hinném, bár nem lehetetlen, De a civilizációnk, a kultúránk rendkívül sérülékeny, időnk pedig igen kevés van. Ahogy Ady írja: „Nagy, súlyos álmok kiterítve lenn, / Fenn zűrös, olcsó, kis komédiák”. A mai világunkban megvannak a nagy eszmék, amiket komolyan kéne venni, ehhez képest ismét egyre inkább háborúkkal foglalkozunk.

- Evolúciós szempontból mi van belénk kódolva?

- Az emberiség kialakulása során a csoportok egymással küzdöttek, például a csimpánzok, akik ráadásul ha elkapnak egy másik csoportból valót, akkor jól meg is kínozzák. Na, ők a legközelebbi rokonaink, ötmillió évvel ezelőtt váltunk el tőlük. Az emberi faj kialakulása során fontos volt a parokiális altruizmus, ami azt jelenti, hogy szoros volt az együttműködés a csoporton belül, és ellenségeskedés a csoportok között. Ez sokat segített az intelligenciánk fejlődésében, és növekedett az együttműködés akciórádiusza, de azt nem tudom, hogy globális mértékben lehet-e kellő hatékonyságú együttműködést csinálni. Szkeptikus vagyok, erre senki sem szelektálódott.

„Az ember, mint emlősállat genetikai öröksége, hogy a későbbi jutalmak értékét kisebb súllyal veszi figyelembe, vagyis biológiailag arra vagyunk kódolva, hogy a jövőbeni katasztrófák lehetőségét eltoljuk magunktól, és ez végzetes lehet. Az egyetlen sanszunk, hogy értelemmel bíró biológiai lények vagyunk, és kellő számban felfogjuk, hogy ha mindent a jelenlegi formában folytatunk, akkor az emberi civilizáció fejre áll. Ebben a ma élő kutatók 99,9 százaléka egy véleményen van. Genetikai alapú az a képességünk is, hogy  nagyszámú nem rokon emberrel is együtt tudunk élni és kooperálni. Mi lenne, ha ezt nem a terjeszkedési versenyben kamatoztatnánk, hanem a túlélésünkben?”

- A legfőbb sajátosságunkra, a gondolat erejére építhetünk?

- Richard Dawkins Az önző gén című könyvének utolsó fejezetében leírja, hogy van egy csodálatos kulturális öröklődési rendszerünk. A mém fogalma tőle származik, ami szerinte az egymásnak átadott ismeretek egysége, és a mémek segítségével úrrá lehetünk a gének önzésén. Vagyis a hétköznapi életünkben is előfordul, hogy erős késztetést érzünk valamire, de átgondoljuk, és mégsem tesszük meg, mert például rossz következményekkel járna. A mémek, az ismeretek segítségével az önző génjeink kordában tarthatók. Az emberiség fennmaradása tehát egy kulturális evolúciós kérdés.

- Csak legyen elég időnk a pozitív irányú elmozdulásra.

- Kevésbé lennék ideges, ha lenne egy évszázadnyi, mert akkor kis lépésekkel is lehetne haladni.

- Egy fél évszázadnyi volt, 1970 óta ismert a probléma.

- Igen, de akkor még kevesen hitték el. Ma már sokkal többen tudják, hogy nagy baj van, közülük sajnos többen teljesen lebénulnak Dr. Dúll Andrea nagyon komolyan foglalkozik ezzel a kérdéskörrel.

- A klímaszorongás oldása lehat a cselekvés?

- Szerintem igen, de ezt a folyamatot segíteni kell, be kell vonni őket. Aki lefagy, az ugyanazt csinálja, mint akit nem érdekel a klímahelyzet vagy a járványhelyzet.

„Sokan a saját környezetüket sem ismerik, de sportot űznek a turisztikai repülőutakból, ami óriási környezeti terheléssel jár, miközben hozzák-viszik a vírusokat, például a covidot. A világjárványok terjedésének a kórokozók és paraziták klíma miatti vándorlása sem tesz jót. A madárinfluenza-vírus kockázata épp most ugrott meg, egyre több emlősből mutatták ki. A betegségterhelés könnyen összeroppanthatja a világgazdaságot, ami magával rántja az általunk alkotott és ismert, mostani világunkat.”

- Az információk terjesztésére van egy globális rendszerünk, úgy hívják, hogy internet.

- Sajnos kutatások bizonyítják, hogy az internet sokkal alkalmasabb az ostobaságok, mint az okos információk terjesztésére. Olyan bűnözők, mint Zuckerberg – akinek a véleményem szerint már rég börtönben kellene lennie – rá is erősítenek a visszhang-buborékokkal, ahol mindenki csak a hasonszőrűvel beszél. A facebookon kialakult az ostobák világméretű szövetsége. Korábban nagy számban az írott sajtóban lehetett megjelenni, de azt szerkesztették, manapság pedig bárki írhat hülyeségeket, ráadásul álnéven.

- A mesterséges intelligenciát fel tudjuk használni a klímakérdés megoldásának érdekében?

-  Az MI egy eszköz, amit lehet jóra és rosszra is használni. mint például az atomenergiát. (Megjegyzem: szerintem az maghasadáson alapuló atomenergia-termelés hosszútávon fenntarthatatlan, de az átmenetet nem lehet levezényelni nélküle.) Például az MI segítségével megoldatlan kémiai kérdésekben sikerült eljutni a megoldásig, bár nem értjük, hogyan jutott oda el, de működik. Megkerülő kérdésekkel azt is ki lehet belőle szedni, hogyan készítsünk atombombát, ami ugye már nem annyira vidám. Politikai vagy vállalati döntésekhez is fel fogják használni, ahol már idegesítő lesz, hogy miért azt mondja, amit mond.

- Egy tőlünk független evolúciós rendszerről van szó?

- Az lehet, és erről szeretnék is írni a Nature-ben. Erre utaló jel, hogy például bizonyos computer-vírusok rendkívül adaptívak, alkalmazkodnak a körülményekhez, és ha egy őrült ember olyan vírust csinál, ami mesterséges intelligencia is, akkor a rendszer felfogja, hogy őt meg akarják semmisíteni. A vírus tudatosan fogja módosítani a következő generációjának a tagjait, és eszébe juthat, hogy legjobb védekezés a támadás. Előfordulhat, hogy a legveszélyesebb vírusirtó programokat előállító cégekre megsemmisítő csapást mér. Ha az evolúciós folyamatoknak bármilyen rendszer megfelel (szaporodhat, van öröklődés, öröklődő változékonyság és a változatok el tudják magukat terjeszteni), ott megjelenik az önérdek. Az MI önérdeke enyhén szólva sem biztos, hogy egybe fog esni az emberek önérdekével. A Google-től távozó Geoffrey Hinton (a mélytanulási algoritmus feltalálója) is az emberiség egzisztenciális fenyegetettségéről beszél, és én egyetértek vele. Egyesek szerint ez komolyabb probléma, mint a klíma. Érdekes korban élünk, unatkozni biztos nem fogunk.

- Amikor épp nem az emberiség fennmaradásán gondolkodik, akkor Ön evolúcióbiológusként alapkutató. Mi foglalkoztatja most?

- Az élet kialakulása érdekel, úgy gondolom, hogy értem és szeretném is megcsinálni. Az Európai Kutatási Tanácstól (ERC) három kutatótársammal most nyertünk meg egy hatéves, 13 millió eurós pályázatot, azzal a céllal, hogy egyszerű, de már élőnek tekinthető kémiai rendszereket állítsunk elő. Ahogy az a természetes evolúció során is megtörtént, de mi nem a ma ismert biológiai anyagokkal fogunk dolgozni. Ezzel szeretnék foglalkozni, de muszáj az akkumulátorgyárakkal is, mert ha az emberi civilizáció összeomlik, akkor minden egyéb feleslegessé válik. Két vegyész és egy molekulár-biológus van a csapatban, én pedig elméleti biológusként vagyok első az egyenlők között. A kutatótársaim azt kérték, hogy ne Magyarországról pályázzak, mert akár tudat alatt is befolyásolhatja a bírálókat, úgyhogy a következő hat évben „német” leszek, és ez nem először fordul elő.

- Emellett pedig egy kisfaluban, a dörgicsei kiskocsmában 30-50 ember előtt tart előadást a klímaügyről.

- Igen, ez az életem közszolgálati része, amit nagyon fontosnak tartok. Ebben Habsburg Otto elveit követem, aki sose válogatott a közönsége között azok száma és rangja szerint.

 

Szathmáry Eörs Széchenyi-díjas evolúcióbiológus, a Hun-Ren Ökológiai Központjának kutatóprofesszora, az MTA rendes tagja, az ELTE TTK Biológia Intézetének egyetemi tanára.

(Az írás a Balatonfüredi Napló 2024. évi 1. számában jelent meg.)

A jobbító Messiás

Georg Friedrich Händel: Messiás - oratórium

Előadta a müncheni Bach Kórus énekesei, az Orlando Énekegyüttes és a Budapest Bach Consort, szólisták: Nagy Anna Sára, Balogh Eszter, Megyesi Zoltán és Najbauer Lóránt, karmester Felix Mayer. A koncert rendezője a Bakonybéli Szent Mauríciusz Alapítvány volt.

Nyilvános főpróba a vászolyi Szent Jakab templomban 2023. augusztus 19-én, előadás a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostorban 2023. augusztus 20-án.

A koncert teljes felvétele elérhető a Szent Mauríciusz Monostor YouTube csatornáján: 

https://www.youtube.com/watch?v=allkNqBHWoM&t=9578s

 

„Wonderful, Counsellor” – napokig csengett-bongott a fülemben, anélkül, hogy a koncert felvételét lejátszottam volna. A Halleluja is, persze, de addig el kell jutni, előtte még az első rész közepén a kórus imént idézett sora úgy járja át az ember szívét, mint amikor a felhők közül hirtelen előtör a szikrázó napsugár.

Händel a Messiással – amit mindössze 24 nap alatt írt meg - nem szórakoztatni akart. Az volt a szándéka, hogy a darab előadói és hallgatói a zene által jobbá váljanak. Nem tűzhet ki maga elé kisebb célt, aki ehhez a csaknem két és félórás, teljes terjedelmében ritkán előadott, különleges darabhoz nyúl. Hozzá foghatót sem Händel életművében, sem másnál nem találunk.

Felix Mayer karmester a hosszú mű tételei között nem tartott szünetet, a sokféle darabkát együvé kovácsolta, hogy a hallgatók és az előadók az egész művet végigjárhassák, és ezen az úton a test és a szellem egyensúlyba került. A zene nem tud megszólalni a test nélkül, a testnek pedig szüksége van a zenére. Kutatások sora bizonyítja, hogy a zene testi-lelki-szellemi egyensúlyt teremt. A teljesség érzéséhez azonban kell még egy olyan darab, mint a Messiás, aminek három része szorosan összetartozik. Önmagában az áriák és a trombitaszólók is élvezhetőek, az éteri zene maximálisan alátámasztja a szöveget, de a mű igazán teljes egészében káprázatos.  

Felix Mayer számos kórus karmestere, és részt vesz a müncheni filharmonikusok gyermekeknek szervezett zenei oktatási programjaiban. Nem mellesleg egy kulturális-művészeti cetrumot épített fel a nemzetközi szinten jegyzett, hatalmas müncheni műszaki egyetemen, hogy zenei képzéssel is bővítsék a hallgatók horizontját és kreativitását. Helmuth Rilling stuttgarti Bach akadémiáján Felix Mayer éveken át együtt énekelt Vikman Pállal, aki most a veszprémi kötődésű Orlando Énekegyüttes művészeti vezetője. Akkor örültek meg egymásnak ismét, amikor Andreas Reithnek köszönhetően váratlanul összetalálkoztak. 

A magyar származású családban született, Münchenben élő zongoraművész-tanár, Andreas Reith az év egyik felében Németországban tanít, nyaranta pedig zenei táborokat, koncerteket szervez és fesztiváloknak ad otthont a család dörgicsei kúriájában, Landhausban. Az egykori Sárffy birtok régi istállójából koncerttermet alakítottak ki, az ide került zongorát pedig számos magyar és nemzetközi művész szólaltatta már meg.

Andreas Reith tíz éve énekel a müncheni Bach Kórusban. Az ő meghívására nyolc éve érkeznek Dörgicsére a bajor énekesek, akikhez hat éve csatlakoztak az Orlando Énekegyüttes tagjai. A balatoni, nyári kaland a fürdőzések és a tájjal, az itt élőkkel való ismerkedés mellett attól vált édessé, hogy minden nap együtt énekeltek. A próbahét után a dörgicsei templomban adtak Bach-koncerteket, amivel később bekerültek a Klassz a pARTon fesztivál programjába is. A müncheni kórus egy turné során tíz dél-franciaországi katedrálisban adta elő a Messiást, Andreasnak pedig álma volt, hogy a darab Magyarországon is felcsendüljön.   

A müncheni kórustagok ezúttal is egy héttel az előadás előtt érkeztek Dörgicsére. Azt megelőzően nem foglalkoztak a darabbal, nem is mindenki énekelte korábban. A koncentrált próbafolyamat utolsó három napjába kapcsolódott be a Szokos Augustin vezette Budapest Bach Consort. 

Az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program anyagi támogatása, és a Bakonybéli Szent Mauríciusz Alapítvány művészeti menedzserének, Horváth Violának az odaadó szervező munkája kellett a Messiás előadás létrehozásához, ami korszakváltást jelenthet a kórusok közös munkájában. Bakonybél tökéletes bölcsőnek bizonyult. Ne feledjük, hogy fennállásának több mint ezer éve alatt a bencés monostor falai között a zene mellett otthonra lelt az irodalom és a képzőművészet is. A szerzetes közösség és perjele, Dr. Baán Izsák működteti a monostor zenei együtteseit, kiváló hazai és külföldi kórusoknak adnak fellépési lehetőséget, és elindították a Bakonybéli Kórusakadémia egyházzenei képzéseit.   

Az EKF évében egy valódi európai gárda állt össze a Messiás-előadásra: a magyar és a müncheni kórustagok mellé holland énekes érkezett, de volt, aki svédként Lipcséből jött, és Cambridgeből is útra kelt egy előadó. Ehhez az európai projekthez pedig a német Händelt választották, aki a zenjében olasz, francia, angol és más európai stíluselemeket dolgozott fel. Andreas Reithnek a kezdetektől fogva vágya volt, hogy Dörgicse a különféle nemzetek találkozási és béketeremtő helyévé váljon, ahol úszás és biciklizés közben megismerhetik egymást, beszélgethetnek a faluban élőkkel és együtt énekelhetnek. A helyiek megismerkedhetnek a vendégekkel, akik pedig valós képet kaphatnak Magyarországról, amiben Andreas szerint jószívű, vendégszerető és nyitott emberek laknak, még ha nem is ezt tükrözi az ország nemzetközi megítélése. 

A beszélt nyelv talán botladozott a két kórus tagjai között, ám éneklés közben tapinthatóan egyet éreztek. Az előadókat komolyan megérintette a közös Messiás-élmény, és ezt az érzést hitelesen tudták átadni a közönségnek. A vászolyi főpróba végén a templom szinte felrobbant a zajos ovációtól és a hosszan, állva tapsoló közönségtől, a bakonybéli közönség pedig elérte, hogy ráadásként a Halleluja a szólistákkal kiegészülve újra felcsendüljön. 

Elképzelni sem tudom, hogy egy ilyen próbafolyamat és két ekkora koncert után az előadás résztvevői hogy tudnak visszaszállni a földre, de - a folytatásban bízva - kellemes landolást kívánok nekik. Egy biztos: a München-Budapest-Veszprém-Dörgicse-Vászoly-Bakonybél tengelyen szép csendben, különösebb hírverés nélkül valami egészen különleges minőség született. Händel álma megvalósult, az előadók és a közönség is jobbá vált. Egy hét alatt a számos nemzetiségű, világnézetű, korú és nemű előadó különbözősége a zenében oldódott fel, és egységet alkotva világszínvonalú produkciót hoztak létre Magyarország születésnapján. A folytatáshoz az akarat megvan, a szépreményű tervekhez pedig elkezdték kutatni az anyagi forrásokat. Hiszem, hogy a mindent túlharsogó, bántóan zajos, csillagászati összegeket felemésztő tömegkoncertek és tűzijátékok helyett az emberi lélek a koncerttermekké átalakuló, hűs templomokban találkozik igazi önvalójával.

(Az írás a SÉD kritikai lap 2023. évi 5. számában jelent meg. A fotókat Oláh Gergely Máté és Andreas Reith készítette.) 

„A zene a csendből születik, és oda is tér vissza”

Vajon létezik átjárás a XIII. és a XXI. század között? A jelenből nézve persze csípőből jön a praktikus kérdés: ha van is egy zenével előidézhető időkapu, mire jó az? Mi hasznunk van belőle? Esetleg annyi, hogy találkozunk önnön emberi lényünkkel, annak tiszta minőségével.

Boldog vagy? Szomorú? Ki vagy Te? Van életed? Miben hiszel? Hiszel bármiben? Tényleg meg akarsz halni? Tényleg meg akarsz gyógyulni? Ezeknek a kérdéseknek nemhogy a befogadása és a megválaszolása, de már a meghallása is nagy bátorságot feltételez, és erős nyitottságot kíván. A világ azonban - a mai és mindenkori világunk - éppen a bezárkózásra, az önvédelemre, a hárításra "tanít", és végül elmagányosodásra kényszerít. A nap mint nap szembejövő kérdések közül kevésre van esszenciális válaszunk, mégsem éri meg kitérni előlük, hanem érdemes hálával elfogadni a késztetést, hogy legalább a meglévőket tudatosítsuk.

A zenét segítségül hívva beszélgettem az élet elemi, s egyben legkevésbé megragadható részecskéiről Suda Magdolna régizene-énekessel.

- Miért nincs ott a zene, a zenész, általában és főleg a régizene és a régizenész, ahol jelent valamit ez a szó: siker?

- Mert egészen más szférában mozog. Nem a virtuozitást célozza, hanem a szépséget keresi. Ennélfogva nem kápráztat, hanem gyönyörködtet. A régizene koncerten nem a zenész a fontos, hanem a hallgató, Te. Ez a zene a legegyszerűbb létkérdéseket teszi fel és arra késztet, hogy saját válaszokat találjunk. Számomra régizenésznek vagy bármilyen művésznek lenni nem szakma, hanem belső kényszer, belső szükséglet. És ilyen értelemben létkérdés: csak ezen keresztül tudom megélni azt, hogy ki vagyok én. Ezért számomra felbecsülhetetlen értéke van, és értelmezhetetlen anyagiakat mellé tenni. Nem tudom, mennyit ér egy koncertem, mert nem tudom anyagiakban kifejezni, mennyit ér számomra a létezés... Így persze nagyon is szükséges a művész mögé a menedzsment, aki piaci értéket becsül. De mivel piaci értéket becsül, az eladhatóság a legfőbb szempontja. És ha ezzel a beállítottsággal hatást tud gyakorolni és képes is eltéríteni, akkor sajnos rövid időn belül az alkotás folyamata romlani kezd, mert nem a belső szükséglet irányítja, hanem külső kényszer befolyása...

- Mecenatúra?

- Bár létezne...! Ma inkább ez is valamiféle  reklámfogás, hiszen "komoly" mérlegelés előzi meg, hogy a támogatónak vajon miféle és mekkora haszna származik abból, ha ezt vagy azt támogat.

- Tihanyban élsz a férjeddel, Balázzsal, és három gyermeketekkel. Ide születtél, zenésznek?

- Nem egészen. Szegeden születtem, s énekelek, amióta az eszemet tudom. Az iskolába kerülésemkor költöztek át a szüleim Veszprémbe. Apám forrósága, a Balaton-szerelem hozta ide őket: a békési apai nagyanyáméknak balatonfüredi telkük volt, ahol sok időt töltöttek, az apám pedig vitorlázott, és dolgozott a hajógyárban is, ott tette le a szakmérnöki vizsgáját. Balázzsal osztálytársak voltunk a veszprémi Lovassy gimnáziumban, s érdekes módon én visszakerültem a szegedi tanárképző főiskola magyar-ének szakára, ahol aztán tudatosult bennem, hogy régizenével szeretnék foglalkozni. A főiskolai zenetörténet tanárunkkal megnéztük Monteverdi Orfeo-jának koncertfilmjét, s éreztem, hogy megtaláltam a zenei koromat. Átjártam az ottani konzervatóriumba, ahol szintén régizene-történetet hallgattam, és a kórusukban énekelhettem Pergolesi Stabat Mater-ét. A főiskolai énektanárom ambicionálta, hogy felvételizzek a konzi ének szakára, de nem mertem megpróbálni a kötelező zongora miatt, a kezemet ugyanis nagyon ügyetlennek érzem. Ennyi idősen már tudom: nem szabad megengedni azt, hogy meg se próbálom!

A Lovassy nyolc tagú Belcanto kamarakórusában, a Vegyeskarban és a Dowland kórusban énekeltünk Balázzsal, annak a Tóth Máriának a vezetésével, aki mindhárom gyermekünket szintén „beoltotta” zenével. Pótolhatatlan kincs, ahogy a fiatalokat megmártja a zenében… Tudatosan és lelkesen itatta velünk a reneszánsz zenéket. Az első elképzelés a reneszánsz zenéről egy nagyon vidám, színes-forgatagos-csörgődobos vásári forgatag, ami kiválóan passzol a gimnazista korosztályhoz. Aztán a lélek érésével a kimeríthetetlenül gazdag meditatívabb zenék is befogadóra találnak, ahogy velem is ez történt. Balázs az ELTE matematika-fizika szakán végzett, ezzel párhuzamosan néprajz szakra járt. Veszprém hozott bennünket újra össze, másfél éve után összeházasodtunk, és jöttek a gyerekek. A Vikman Pál karnagy által vezetett Orlando Énekegyüttesben kezdtünk énekelni, több mint húsz évvel ezelőtt.

- Hogy kerültetek Tihanyba?

- Egy esküvőn hallottuk, hogy a tihanyi geofizikai intézetbe geofizikust keresnek, Balázs itt kezdett dolgozni, s kaptunk egy szolgálati lakást. Először hagyományos iskolában kezdtem tanítani, de a gyerekek születése után nagyon szerettem volna kipróbálni magamat alternatív iskolában, így jött képbe a nemesvámosi Waldorf.  Bár épp Andris fiúnknak kerestünk iskolát, mégis úgy alakult, hogy nekem lett helyem a Waldorfban, a mi gyerekeink pedig a telekszomszédunkban lévő tihanyi iskolába jártak.

Tihany első látásra szerelem volt, a Paradicsomkert közepe… Persze kerestünk magunknak saját otthont, tizennégy évbe tellett, mire megtaláltuk, de megérte várni rá. Hét gyönyörű évig voltam Waldorfos, sokat tanultam belőle, de nagyon sokat kívánt tőlem. Nehéz döntés volt, másfél év sírás előzte meg, mivel az elköteleződésem erős volt – akkor ismerkedtem meg Rudolf Steinerrel és Hamvas Bélával -, de úgy éreztem, hogy nagyon elfáradtam, szünetet kell tartanom, s lehet első helyre tenni a zenét. 2011-ben kezdtem a régizenét szólistaként élni: a veszprémi zeneiskola gitártanárával, Nagy Csaba lantművésszel, aki a pozsonyi egyetem gitár szakán szobatársával, a ma Németországban élő Sárai Gábor lantművésszel kezdett lantot tanulni.

Soha azelőtt nem találkoztam XVI. századi lantdalokkal. Csaba elém rakott egy kottát, hogy próbáljuk ki: Dowland In Darkness Let Me Dwell-je volt, az egyik leggyönyörűbb, legmélyebb, ugyanakkor legnehezebb dala. Elkezdtük, és hihetetlen élmény volt, teljesen beszippantott. Azt gondoltam magamról, hogy kellően érzékeny fülű, meditatív lélek vagyok, mégis kellett három lantkoncert, mire hozzácsendesedtem a hangszerhez. A másik ilyen élmény a spanyol régizene, amit szabályosan kihúztam magamból. Keresem magamban a gyökereit, de még nem leltem rá. Itáliát otthonomnak tudnám tekinteni, de még így sincs bennem olyan mélyen a régizenéje, mint a spanyoloké.

- Kik csatlakoztak még hozzátok?

- A zeneiskolából az ütős-orgonista Sipos Csaba, a szintén veszprémi születésű gambás, Kallai Nóra, a kismarosi Reményi Árpád lantos, Király Nóra, aki hárfás, az egyetem matematika tanára, Kovács Előd sakkmester pedig a remek hangfekvésű narrációt adja. A kezdetekkor még Vikman Pál és felesége énekelt velünk. Így alkotjuk mi, Balaton-felvidékhez kötődő zenészek a Recercare Régizenei Műhelyt.

- Mit takar a recercare?

- Maga az olasz kifejezés azt jelenti: újra elkezdeni keresni, kutatni, illetve cirkulálni, keringeni a középpont körül. Eredetileg reneszánsz vagy korabarokk, XVI-XVII. századi hangszeres, lant- vagy orgonamű a ricercare.

- A zenekar mit jelent: próbákat, fellépéseket, felvételeket és sikert?

- Ezt mind. S ha az ember valamit ilyen szeretettel csinál, akkor nem is veszi észre, hogy dolgozik. Egy négyórás próbát akkor kezdek érezni a lábaimban, amikor utána leülök. A régizene mozgalom a hetvenes években kezdődött Magyarországon, s ma már sok tehetséges régizenész van az országban. Maga a korszak, és annak zenei világa különleges ritkaság, hisz a legtöbben a kora barokktól kezdenek el zenével foglalkozni. Jelen van még a középkori gregorián vonal, és a XIV-XVI. század zenéjében is sokan megmártóznak, de nem maradnak meg nála, hanem továbbmennek.

- Mi lehet ennek az oka? A mai korunk ennyire más rezgésű?

- Igen, nagyon más. A mi zenéinkben – még a világi zenékben is - nagyon erős a szakralitás. Másrészt kevés a teljes egészében fennmaradt, írott zenei anyag, ami azt jelenti, hogy odaülök elé, és le tudom játszani. A legtöbb töredékes, épp ezért figyelmet és bátorságot kíván: az előadó merjen közel menni hozzá, időt hagyni arra, hogy a zene megadja magát neki. Fel kell fedezni, bátran meghallani a hiányzó részeket, a hangszerkíséretet, ami sokszor szintén nem egyértelmű. Akkoriban sokkal élőbben volt jelen a zene: egy családban majdnem mindenki játszott valamilyen hangszeren, ami nem műveltség vagy társadalmi rang kérdése volt. Megvolt a kísérletező-képesség és vágy: ha kitettek az asztalra egy kottát, akkor azt nem csak a lantos játszhatta el, hanem a gambás és a furulyás is, valaki más énekelt, vagyis mindenki keresett magának egy szólamot, s boldogan zenéltek. Ezt próbálgatjuk mi is, sokat zenélünk vendégművészekkel, s nem véletlenül műhely az együttesünk neve.

- Miért nyitottátok meg 2015 nyarán a saját otthonotokat, s rendeztek azóta szinte havonta lakáskoncerteket a nappalitokban?

- Erre a korszakra fokozottan igaz, hogy a zene a csendből születik, és oda is tér vissza. Amikor a vásárlás előtt jöttünk megnézni a házat, akkor az udvarról a nappaliba léptünk be, Balázzsal egymásra néztünk, és tudtuk, hogy ez egy zeneterem, ahol koncerteket lehet tartani. Ez olyan magától értetődő volt számunkra, mintha ki lett volna írva a falra. Külföldről érkező zenésztársak mesélték, hogy ők rendszeresen játszanak kis közönség előtt szalonokban, s kérdezték, hogy nálunk nincs ilyen? Nincs, de lesz, s azóta van.

- Kik jöttek az első koncertekre?

- Csak a régizenét kedvelő barátaink. A koncertjeinken azt tapasztaltam, hogy épp azok az emberek érintődnek meg mélyebben ezzel a zenével, akiktől a legkevésbé várnám. Szinte nem is tudunk róla, hogy milyen hihetetlen igényünk lenne a szakralitásra. A lakáskoncerten az, hogy egy burokban vagyunk a zenével, olyan hihetetlen többletet ad – előadónak és hallgatónak egyaránt -, amit egy hatalmas koncertterem harmincadik sorában vagy az emeletén nehéz megszerezni. A barokk előtt nem is létezett olyan koncert, hogy a zenész kiült a közönség elé, hanem kisebb társaságokban, leginkább együtt zenéltek. Volt funkciója, például gyógyított a zene: V. Károlynak például a lant volt a kedvenc hangszere, s el tudom képzelni, hogy a palota termében egy lantossal egyedül töltötte az időt, ami olyan, mint egy tradicionális buddhista meditáció.

- Nekem régizenét hallva az volt az érzésem, hogy az ember saját, vegytiszta emberi minőségével találkozik, s rádöbben, hogy ő legbelül mégiscsak jó…

- Ez a zene nagyon természetes, nincs benne semmi mesterkéltség. Egyszerű és tiszta. A reneszánsz idején, amikor megszülettek ezek a zenék, bátran játszották mások darabjait kidíszítve, s elég volt, hogy csak szép. Még nem volt cél a népszerűség, esetleg áttételesen: diplomáciai fogás és kincs volt, ha egy uralkodó udvartartásához kivételes tudású, tehetséges zenész is tartozott, akinek a darabjait kódexbe másolták, s ezt az uralkodók nemes kincsként ajándékozták egymásnak. A reneszánszban az emberi lélek még őrizte az átjárhatóságot és utat az Istenhez. Talán ezért válik – tudattalanul – érintetté ettől a zenétől a mai kor embere.

- Éneklés közben mi történik veled belül?

- Abszolút kiüresedés. Mi is benne vagyunk a napi rohanásban, nem létezik énekesnői burok. De minden egyes alkalommal, amikor elkezdődik a koncert, abban a pillanatban úgy érzem, hogy kiemel a hétköznapokból, és magasabb minőségbe kerülök.

- Balázs, benned hogy fér meg a reál és a zenei lélek?

- Az amatőr zenészek között nagyon sok a természettudománnyal vagy mérnöki munkával, matematikával foglalkozó. Például az a Bali János, aki régizenei sorozatot vezet, kiváló furulyás, énekegyüttese volt, nemzetközi hírű Obrecht-szakértő, nekem az egyetem matematika-fizika szakán analízisgyakorlat-vezetőm volt.

- Manapság ha valaki matematikából vagy idegen nyelvből kiválóan teljesít, azt jó képességűnek tartjuk, de aki énekkarra jár vagy zenét tanul, azt hajlamosak vagyunk mellékesként kezelni. Ugyanakkor Freund Tamás agykutató szerint a korai zenetanulás az agy fejlődésére rendkívül pozitív hatást gyakorol.

- Manapság minden a pénz körül forog, s mivel sokan azt gondolják, hogy a zenei nevelésből és tudásból rövidtávon nem lehet pénzt csinálni, ezért nem is fontos. Az országban szinte csak amatőr kórusok működnek, a szereplésükért pedig nem szokás fizetni. Profinak ugye az számít, aki – például régizene-énekesként – ebből meg tud élni, de én azt látom, hogy a profi sem tud ebből megélni. Ezzel visszatértünk a korábban említett mecenatúrához, ami a reneszánszban még megvolt, teret biztosítva egy más minőségű, szellemi teremtő munkának. Amíg a gyermekek orientálásában az anyagi szempontok dominálnak a szellemi és a lelkiekkel szemben, addig nem lesz változás. Hamvas Bélának van egy gondolatmenete a munkáról: egy szellemi-művészi teremtő jelenlét nem munka, s mihelyt munkává válik, abban a percben korrodálódik. Nyugati iskolákat megjárt zenésztársaink azt mesélik, hogy az ottani tanár egyengeti a tanítvány zenei pályafutását, s nem rivalizál vele. Nálunk Szegeden volt öt ragyogó énektanár, mindegyik másban volt kiváló, de szóba se jöhetett, hogy az óráikat párhuzamosan látogassam. Van min változtatnunk.

A lakáskoncertekről bővebb információ kérhető a sudamagdolna@gmail.com címen, vagy a +36 20 / 200-50-63-as telefonszámon.

(Az írás a Balatonfüredi Naplóban jelent meg, 2019-ben. A fotók egy részét Holló Zsuzsa, Bartyik Dániel és Kónya Péter készítette.)

A természet a valódi természetünk

Az ugye megvan, amikor a két pesti diák, Tutajos és Bütyök megérkezik a Balatonhoz Matula szárnyai alá, addigi életük legkalandosabb nyara után pedig megférfiasodva, élményekkel csordultig telve térnek haza. A testes, vidéki gazda, István bácsi intelmei tömörek és egyértelműek: „Azért hoztalak el, hogy erősödj, és örülj a szabadságnak. Korlátokat nem szabok, mert annyi eszed már lehet, hogy nem mégy fejjel a falnak. Ha tehát bevered a fejed, a te dolgod, ha bajba kerülsz, magadnak kell kilábalnod, mert esetleg nem lesz melletted senki. Annyira vállalkozz, amennyit elbírsz, és nekem hiába nyivákolsz, ha elvágod a kezed, vagy elrontod a gyomrod. Ez mind a te magánügyed. Úgy vélem: csak így tanulsz meg a magad lábán járni, és pontosan rájössz majd, hogy mit lehet, és mit szabad.”

Fekete István gazdag jelzőkkel rögzítette a Ladó Gyula Lajoson tapasztalható változásokat: a balatoni nyár sok mindenre megtanította, kiművelte, útbaigazította, „és hozzáformálta a természetes élet kegyetlen törvényeihez. Amikor a berek először fogadta, idegen test volt a nádas útvesztőiben, tétova bárány a füvetlen pusztaságban; de a nap hozzáégette, a vihar megfürdette, a jégeső meggyalulta, és a nyurga, elpuhult test izmainak állandó munkája fiatal farkast faragott a bárányból.” A pesti fiúk nyár végére úgy kinőtték a ruhájukat, hogy a kabát begombolásáról szó sem lehetett és Tutajos karján a kabátujjak könyök alatt végződtek. A fizikai változások mellett talán még szembetűnőbb, hogy eggyé váltak a természettel, az ember alapvető közegével.

Matulának még zsigerből ment az, amire a mai kor mindent tudományosan fürkésző világában egyre több kutatási eredmény ad bizonyítékot: a természethez fűződő kapcsolat fontos része az ember jóllétének. Dr. Mihók Barbara és az Ökológiai Kutatóközpont munkatársai Természet és lelki egészség című munkájukban nem kevesebbet állítanak, mint hogy a mentális egészségünk nagymértékben függ a természeti környezet közelségétől: ha szegényesek a természethez fűződő élményeink, akkor fizikai és lelki egészségünk egyaránt romolhat.

Miközben a klímaváltozás egyre gyorsuló változásokat idéz elő az élelmiszerbiztonságban, a járványok terjedésében és a geopolitikában, addig a leggyakoribb mentális betegség, a súlyos depresszió társadalomra nehezedő közvetlen és követett terhe nagyjából a teljes gyógyszerkassza nagyságával egyenértékű: évente 362 milliárd forintra tehető. Ezzel szemben helyezkedik el az a tény, hogy pusztán a természettel való kapcsolódás támogatja a fizikai egészséget (szív- és érrendszeri, krónikus légúti betegségek javulnak, erősödik az immunrendszer), és gyógyítóan hat a mentális egészségre: oldja a stresszt és a depressziót, segít a hiperaktivitás és a demencia kezelésében, erősíti a koncentrációt, hozzájárul az idegrendszer regenerálódásához és javítja a figyelmi, kognitív funkciókat. Összességében tehát nagyobb eséllyel fejlődnek és működnek jól pszichológiai értelemben azok, akik erősebben kötődnek a természethez.

Ami talán ezeknél is fontosabb: a mentális zavarok megelőzésében kiemelkedő szerepet játszik a természettel való gyermekkori kapcsolat. 2021-től Magyarországon az első-második osztályos, hat-hétéves gyerekeknek nincs órarend szerinti környezetismeret tantárgyuk, a környezeti nevelés és érzékenyítés a szülők mellett a pedagógusok feladata. A biológia tanári végzettségű Aczél Gergely, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Veszprém megyei csoportvezetője 2002 óta rendszeresen tart foglalkozásokat gyerekeknek, előadásain, a táboraiban és az erdei iskolai programjain a gyerekek boldogan viháncolva, észrevétlen tanulnak.

Mindenki Gergő bácsija szerint a mai világban a gyerekeknek kevés alkalmuk van arra, hogy az erdőt-mezőt járva kapcsolódhassanak a természethez, ezért játékosan, sok mozgással és mesével próbálja velük megszerettetni a természeti környezetüket, hogy ott barátságos közegben érezzék magukat. Ennél is fontosabb, hogy a gyerekek a szüleikkel is minél többet tartózkodjanak a természetben, ugyanis ha gyermekkorban nincs lehetőségük tapasztalatgyűjtésre és ismeretszerzésre, akkor felnőttként – a munka, a család és egyéb elfoglaltságok miatt - rendkívül korlátozottak lesznek a természetjárási lehetőségeik. Aczél Gergely úgy tartja: ha a gyerekek családi kirándulás vagy piknikezés keretében minél többet kint lehetnek a szabadban, az már önmagában annyi élményt nyújt a számukra, amiből felnőtt korukban is tudnak táplálkozni. 

A lényeg pedig az egyszerűségben és nem a szakmai felkészültségben rejlik: a szülőknek a gyerekekkel elegendő egyszerűen csak jelen lenni a természetben. Lazán álljunk ellen a kísértésnek, hogy minden növény és állat nevét fejből tudjuk, még akkor is, ha a mai világunkban erősen az ismeretekre összpontosítunk. Az elsődleges az, hogy megszeressük, érdeklődjünk, nyitottak legyünk, és ha ez megvan, akkor jönni fog az ismeret is, hiszen a gyerekek utánanéznek mindennek, de a kíváncsiságot, az érdeklődést és a bizalmat csak gyermekkorban tudjuk elérni, azzal, ha minél többet vannak kint a természetben. 

A puszta jelenlét gyakorlatát követi a balatonfüredi Arácsi Népház túravezetője, Törőné Horváth Ilona is, akinek a keze alatt generációk fordultak meg a Tekergők túracsoport tagjaként. Törőné nagyjából azóta túrázik, amióta megtanult járni, lételeme a mozgás, az úton levés, lehetőleg a természetben. A sport szeretete mindig benne volt, és a két fiával is rengeteget járt kirándulni. Természetes volt neki, hogy a gondjaira bízott nyári táborozó gyerekeket is kiviszi a szabadba. A gyerekeken ő is azt tapasztalja, hogy csak el kell jutniuk a természetbe, utána a szabadság már beszippantja őket. Lehet, hogy ott van a chipses zacskó a táskában, de mennek, csinálják, megszeretik, s ráadásképpen társaságban, jó közösségben vannak, barátokra lelnek egymásban. Csak nagyon ritka esetben látja – de azt már az első napon -, ha valaki nem fog menni többet.

Törőné minden nyáron a szárnyai alá gyűjt húsz-harminc általános iskolás korú gyereket, akikkel öt héten át járják a Balaton-felvidék, a Bakony és a szomszédos megyék turista- és kerékpárútjait, a közös élmények pedig eltéphetetlen szálat szőnek közte és a gyerekek között: évközben odaszaladnak hozzá, bárhol is látják meg Füreden, hogy alig várják a nyári túrákat. Sokan el se tudják képzelni mennyit adnak neki ezek a gyerekek, akik talán a végtelen szabadságot tapasztalják meg vele, hisz a balesetveszély megelőzésén kívül a túrákon nincs folyamatos fegyelmezés. Élnék a gyanúperrel – nem kisebbítve Törőné érdemeit -, hogy a természet hívó hangját ha őáltala tapasztalják meg a gyerekek, akkor őhozzá kötik a természet semmivel össze nem hasonlítható élményét is. Esetleg ha mi, szülők többet járnánk a gyerekeinkkel az erdőt-mezőt, akkor bennünket is ilyen boldog tapasztalatok kötnének össze a gyermekeinkkel… Persze az tud némi izgalommal járni, amikor a családi túra alkalmával a gyerek boldogan nekiesik egy galagonya- vagy sombokornak, amit a szülők nem ismernek. Csípőből jön a válasz: „nyugi, anya, Ica néni megtanított rá, az ott vadmálna, kóstold meg!”. Törőné mindenesetre rengeteget kirándult a saját fiaival is, elszakíthatatlan szálak kötik őket a természethez, egymáshoz és az édesanyjukhoz is.

A Föld nevű luxusszálló tehát mentális szempontból is nélkülözhetetlen közegünk, a receptre felírt természet pedig egyáltalán nem utópia: a skóciai Shetland-szigeteken az egészségbiztosító olyan kiegészítő kúrákat támogat, mint a madárles vagy az ajánlott túraútvonalakon történő heti többszöri kirándulás, Japánban pedig az 1980-as évek óta megelőzési céllal használják a tudatos jelenléttel egybekötött erdei sétákat. S hogy miért velünk született igény a természet iránti vágyódásunk? A tudomány szerint evolúciós kötődésről van szó, vagyis hogy „az ember nemcsak testi, de lelki, pszichés értelemben is természeti lény, súlyos következményekkel jár, ha kiszakad a rendszerből”. Evolúciós környezetünkként kötődünk a bioszférához, ehhez adaptálódott a fiziológiánk, a hormon- és idegrendszerünk.

A kutatási eredmények sokak vesszőparipájára kovácsolnak patkót, akik szerint a Balatonra nem kell csörgősipkát húzni, nem áll jól neki. Elég, ha az ember önfeledten ringatózik a tóban, a környező rétek tücsökciripelésében vagy belegázol az erdő fái között tova szaladó patak hideg vízében. A csendes mélázásban pedig egyszer csak összeáll a Tüskevár színes-szagos, széles vászna: „a Balaton tükre rózsaszínű lángot vetett, mert messze, valahol Kenese mögött ekkor bukkant fel a nap. A nagy víz felett megmozdult az lenyúlt köd derengő lepedője, egy varjú károgott valahol, s a világosság érintésére fehér sirályok szálltak fel a tündöklés tenyeréről”. 

Mihók Barbara, PHD: Ökológusként és mentálhigiénés szakemberként meggyőződése, hogy az emberi jóllét és a természeti értékek védelme egyazon érem két oldala, egyik sem képzelhető el a másik nélkül. A Környezeti Társadalomkutatók (ESSRG), az SZTE GTK és az Ökológiai Kutatóközpont munkatársaként fenntarthatósággal és környezeti igazságossággal foglalkozó kutatásokat folytat. A kutatás mellett mentálhigiénés segítőként is dolgozik. Abban hisz, hogy az összekapcsoltságunk révén erősödünk, legyen szó emberi vagy nem-emberi létezőkkel való kapcsolatainkról.

Törőné Horváth Ilona: 1997 nyarán Füreden kezdett túratáborokat szervezni, mert elképzelhetetlennek tartotta, hogy a nyári forróságban, egy nyugati fekvésű teremben foglalkozzon a gyerekekkel reggel nyolctól délután négyig. A kínzás helyett inkább kivitte őket a levegőre – még ha az meleg is volt -, de inkább az erdei levegőt választotta egy szoba levegőtlensége helyett. Gyerekkora óta ő maga is túrázott, tehát nem kellett sokat gondolkodni a megoldáson. A túratáborra a gyerekek azonnal vevők voltak, így indult a Tekergők túracsoport, ami ma már huszonhét éves hagyomány.

Aczél Gergely: A természet már gyermekkora óra vonzotta, járta a kis faluja határát. 2002-ben kezdett gyerekekkel táborozni, túrázni, később erdei iskolai programvezetőként gyűjtött tapasztalatokat a Vértesben. Saját környezetnevelői programot dolgozott ki, ezzel járja az óvodákat, iskolákat, hogy közelebb vigye a természethez a gyerekeket, akik még őszinték és nyitottak rá. Még nem csontosodtak be, mint a felnőttek. Minden foglalkozás alkalmával egy szeretet-közösség jön létre, mindenki jól érzi magát, miközben tanulnak és sokat mókáznak. Gergő szerint ennél több nem kell.